A táncterápiák, függetlenül attól, hogy mely irányzathoz tartoznak, a mozgás, a testi tapasztalatok fejlődésben és a továbbfejlődésben betöltött alapvető személyiségszervező erejére építenek.

A Pszichodinamikus Mozgás- és Táncterápia (továbbiakban PMTT) feltáró és korrektív pszichoanalitikus szemléletű pszichoterápiás módszer, mely egyéni klienssel és csoporttal egyaránt művelhető. A korrekció testi és verbális átdolgozás útján történik. A gyógyító folyamat a mozgás és a testi tapasztalás köré szerveződik.
A módszer elméleti hátterét a pszichoanalitikus tárgykapcsolatelméletek, a csecsemőkutatások eredményeit beépítő új szelfpszichológiai és kötődéselméletek, az idegtudományok és az élettan vonatkozó ismeretei képezik. (Pl. a térélmény, a memóriakutatások vagy neurofiziológiai szabályozás különböző szintjeinek legújabb ismeretei.) Másik – elsősorban gyakorlati – bázisát a modern táncirányzatok, testtudati rendszerek, a 20. századi kísérleti színházi alkotó műhelyek tapasztalatai és elméletei alkotják.
Összefoglalva PMTT szemléletét meghatározó főbb elméleti meggondolásokat:
(Részletesen ld. Merényi M.: Mozgás- és táncterápia. Pszichoterápia 13:4-15, 2004.)
Kiemelt jelentőségű a preverbális kor tapasztalati világa, az anya-gyerek, szülők és a gyermekek kapcsolata, a korai szelférzetek élményrétege, ahol az élmények és a kapcsolatok átélése, szabályozása még a testi folyamatokon keresztül történik. Ennek elérése kettős értelemben kiemelt jelentőségű. Egyrészt a korai, nehezebben hozzáférhető tapasztalatok, kapcsolatok lecsapódásai a testi tapasztaláson keresztül elérhetővé válnak. Másrészt a bemozdulás által működésbe lendül lényünknek, énünknek az a rétege, melyet folyamatosan élünk és használunk, de gyakran nem vesszük tudomásul: a test és a testi szelf. Személyiségünket teljesebben élhetjük meg a terápiás folyamat során. Ez gyakran képes újraszervezni berögzült sémáinkat.
A testi, fiziológiai és érzelmi fejlődés egymástól elválaszthatatlanul, gondozó-csecsemő kapcsolatban történik. Ennek meghatározó része a csecsemő érzelmi-fiziológiai állapotainak szabályozása, melynek feltétele a gondozó megfelelő válaszkészsége, feszültségtűrése, azaz tartalmazó képessége. A csecsemő anyjával való kapcsolatban tanulja meg, hogy saját érzelmi-fiziológiai állapotait észlelje, és elkülönítse mások állapotaitól. Így alakul ki normális neurofiziológiai szabályozás, és a differenciált tárgykapcsolati világ. Azaz a legfontosabb személyekhez, világhoz való viszonyulási módjaink belső reprezentációs modelljei.
Az új szelffejlődéselméletek szelf-fogalma egy folyamatosan szerveződő élményalapú szelfként értelmezi személyiségünk magját.
Daniel Stern szerint a fejlődéssel az újabb szelférzések az élmények újabb tartományát nyitják a csecsemő számára, minden szelférzés új szervezőerő, és egész életünkben egymás mellett léteznek, támaszkodhatunk rájuk. A korai fejlődés időszakára jellemző kapcsolati minták mozgásos-fiziológiai-érzelmi minőségei az implicit memóriában őrződnek, mivel az explicit memóriarendszer struktúrái később érnek. A PMTT vonatkozásában ez azt jelenti, hogy testi-mozgásos tapasztalat útján elérhetővé, és módosíthatóvá válik korai kapcsolati világunk.
A verbális szelférzés új teret nyit, a szimbolikus gondolkodás kiteljesedését hozva, átvezet a narratív szelférzésbe. A beszéd, a gondolkodás szintjén is elkezdődik a belső szabályzás.
A csecsemő-megfigyelések és a memóriakutatás eredményei alapján a preverbális szelférzetekre épül a fantáziaalkotás kognitív képességének kialakulása.
A PMTT épít a korai szelférzetek jelenlétére, és azok énélményszervező potenciáljára.