A MÓDSZER
A módszer négy munkamód folyamatos és együttes jelenlétére bontható le. Ezek a következők:

I. Testtudati munka
II. Kapcsolati munka
III. Alkotás szintje
IV. Verbális munka
A négy munkamód egységes, pszichoanalitikusan orientált lélektani munkafolyamatba ágyazódik.

Testtudati munka

A testtudati munka alapja a konkrét testi érzékelésre és mozgásra irányuló figyelem, mely lehetővé teszi a test fizikai állapotváltozásainak lekövetését, azaz az un. tiszta testi tapasztalatot. Ez a munka a saját test és mozgás részletes érzékelésével, megfigyelésével kezdődik. Egyszerű figyelmi fókusszal indítunk, mint pl. légzés, a testsúly, a járás megfigyelése – vagy párban a testsúly átadása vagy átvétele, tartása, támaszadás, és támaszkodás. Direkt testtapasztalás: súly, egyensúly, irány, testrészek részvétele, szimmetriaviszonyok, térhez való viszony, erő, ritmus, sebesség, forma, irány-sebesség, a test külső és belső tere.
A testre irányuló figyelem sajátos módosult tudatállapotot indít, mely a szabályozás archaikusabb szintjeit, csatornáit éri el. Ez a fajta módosult tudatállapot a figyelem folyamatos mélyítésével az egyén által szabályozható, irányítható, a jobb és bal agyfélteke közti átjárhatóságon alapul.
A testtudati munkán keresztül juthatunk el a szelférzetek korábban létrejövő szintjeihez, a hatóerő – önmagunk – átéléséhez, és egyfajta testi reflektivitáshoz, önreflexióhoz. A PMTT-ben primer testi tapasztalati szinten, a terápiás keretek védelmében a korai élményvilág is megmozdul.
A lélektani munkát a testtudati munka alapozza meg, amennyiben a konkrét (valós) testi tapasztalás talaján bontakoznak ki a mozgás szimbolikus minőségei és a lélektani tartalmak összefüggései.
A saját test fizikai minőségeinek, tulajdonságainak részletes tudatosítása, azaz a szelfmagérzetek megerősítése, mely a testséma, testkép belső reprezentációinak folyamatos változását is eredményezi. A spontán vagy akaratlagos mozgás több paraméter mentén leírható élménymodalitásaihoz csatlakozhatnak azok az asszociációk, amelyeket a mozgás hívott elő.
A testtudati munka lehetőséget ad a belső testkép differenciálódására, a mozgásrepertoár bővülésére és az improvizációs készség fejlődésére is.

A kapcsolati munka

Páros, hármas, kiscsoportos vagy csoportos – kapcsolati – munkánál is egyéni vagy több személyre építő testtudati tapasztalatból indulunk el. A másik személy(ek)kel való kölcsönös munka, a tükrözés finom áramlása, a hangolódás pozitív vagy akár az elhangolódás negatív élményei színezik át a közös mozgást. Az áttételnek megjelennek artikuláltabb és kevésbé artikulált szintjei (itt utalnék Bálintra, aki szintén kiemeli, hogy az őstörés szintjén a szavak elvesztik jelentésüket és jelentőségüket, másfajta, nem szavakhoz köthető jelenlét szükséges a terápiás munkához). A közösen megélt történetek valóságossága megerősödik a kapcsolatban, és ezáltal s saját valóságosság érzése, az én-élmény is. Fontosak a mozgásterápiás csoportra jellemző sajátos csoportdinamikai történések is, a csoport együttes működése, ereje, és a szinte nem is észlelhető, mégis folytonosan ható szinkron történések.
Mozgásterápia során az egyénnek lehetősége van az egyedüli munkára, Bálint alkotás fogalma itt nagyobb jelentőséget kap. Az egyedüli improvizáció során az egyén dolgozhat a csoportban megélt, megtapasztalt élményekkel, és beépítheti akár mások élményeit is az alkotás során. Ez a saját testbe vagy testben történő integráció segíti a szeparáció-individuáció folyamatos átdolgozását is, és hogy a nagy testi intimitást jelentő helyzetekből, kapcsolatokból az egyén a saját egyéni útját is képes legyen építeni. A winnicotti értelemben vett egyedüllét képessége a jó tárgyak beépülésén alapul. Mozgásterápiás folyamatban a másik(ak)kal történő testtudati munka van előtérben, miközben a jó tárgy és a jó kapcsolat is reprezentálódik, tehát zajlik a belső tárgykapcsolati világ átépülése is.

Az alkotás dimenziója

A testtudati és kapcsolati munka során, ahogy fejlődik a test integrált egészként való élménye, ahogy gazdagodik a térhez és a másokhoz való kapcsolódás képessége, úgy nő a kliens improvizációs készsége és a kezdetben rendezetlenül felszínre kerülő mozgásanyagok egyre árnyaltabban, differenciáltabban formálódnak meg. Az önfelfedezés összefonódik az önalkotás élményével. Ez azt is jelenti, hogy a mozgás szimbolikus minőségei is egyre tisztábban jelennek meg, és ismételt térbe helyeződései újabb és újabb transzformációs lehetőséget teremtenek. Összefüggő mozgásalkotások válnak átélhetővé és láthatóvá.
A PMTT-ban a kliens vagy a csoporttagok minden megnyilvánulása térbe kerül, térben ölt formát, és a térhez való viszony folyamatos átélése, tisztázása szerves része a terápiás folyamatnak. A tér érzékelése (irányok, távolságok stb.) a testtudati munkafázis során elkezdődik. A terápiás folyamat előrehaladtával így kap egyre nagyobb hangsúlyt az alkotás leg differenciáltabb szintje: a kiemelt térben történő improvizáció, ami azt jelenti, hogy nincs benne a csoport, hanem a kliens/ek egyedül, párban, hárman, négyen, a többiek, azaz a “nézők” figyelmével kísérve dolgoznak benne.
A kiemelt térben, egy tudatosan vállalt helyzetben, a többiek figyelmének erőterében megvalósuló mozgásimprovizáció olyan terápiás átdolgozás, ahol a tudatosodási és a kreatív folyamat találkozik.

Verbális munka

A megbeszélés során a testi-érzelmi-vegetatív és kognitív történések speciális szintézise jön létre.
A megbeszélés tartalmazza az élménymegosztást és a mozgásos élmény verbális visszafordítását, az emlékezést, és az áttételi történések kellő időben való feltárását, átdolgozását.
A terápiás intervenciók az élménymegosztás és a hozzá kapcsolódó asszociációk mentén zajlanak
Az átdolgozás során hangsúlyt kap az az oszcilláció, ami a verbális megfogalmazás és az ismétlődő mozgásos munka hatásában ragadható meg.