2017 április 21-én (pénteken) tánc- és mozgásterápiás műhely “Lendülj velünk!” címmel Móder Judit és Fodor Józsa vezetésével.

„Lendülj velünk!”
Tánc-és mozgásterápiás workshop április 21-én

Mindannyiunk életében voltak vagy vannak olyan pontok, amikor azt érezzük: de jó lenne lépni, mozdulni, változtatni! Néha fásultnak, enerváltnak érezzük magunkat egy élethelyzetben, és nincs kellő belső erőforrásunk, hogy változtassunk, hiányzik valami: a plusz lendület, energia, irány. Vagy már minden megérett bennünk az újra, és jó lenne az energiákat erre összpontosítani, megélni az elindulás, kimozdulás, haladás örömét és önbizalom-növelő hatását.

Márciusi és áprilisi tánc- és mozgásterápiás műhelyeinken testi szinten kísérletezünk a lendület, felállás, elindulás, haladás témájával. Megtapasztalhatjuk, milyen a saját testünkben rejlő energiákat kihasználva lendületet venni, megállásokból kimozdulni és elindulni. Kipróbálhatjuk, milyen érzés az, amikor a mozgásban finoman egymásra hangolódva segítséget nyújtunk egymásnak ahhoz, hogy haladjunk az utunkon.

Mindezt a tánc-és mozgásterápia eszköztárával, azaz:
– saját testünkre irányuló figyelemmel végzett egyéni mozgásos gyakorlatokkal, kísérletezgetéssel
– páros és csoportos mozgásos gyakorlatokkal, egymásnak adott érintésekkel, egymásra irányuló figyelemmel, összehangolódással
– zenével, önindította mozgással, táncos improvizációval
– az élmények szóbeli megosztásával, egymásnak adott visszajelzésekkel.

A műhely mindenki számára nyitott, nem szükséges mozgásos előképzettség, az előző alkalmakon való részvétel sem feltétel.

Vezetők: Móder Judit és Fodor Józsa pszichodinamikus tánc- és mozgásterápiás csoportvezetők

Időpont: 2017. április 21. 17:00-20:00

Helyszín: 1137 Budapest, Pozsonyi út 12. Noha Stúdió

Részvételi díj: 7500 Forint

Jelentkezni lehet:
e-mailben: moder.judit78@gmail.com
telefonon: 70 -317-6264 (Fodor Józsa telefonja)